Hat és fél éve mutatkozott be az Alfa Romeo 4C, és azóta is töretlenül árusítják, amiért jár az elismerés a gyártónak. Sajnos azonban a szerény kis középmotoros sportkocsi nem kapta meg tőlük a teljesítménybeli növekedést, amit megérdemelt, A Pogea Racingtől viszont igen.

A német tuningcég eddig is sokat dolgozott a 4C-vel, és bár legutóbbi munkájuk elmarad a tavalyi, 500 lóerős Nemesistől, így is felviszi azt Quadrafoglio mellé, amire az Alfa Romeo nem volt hajlandó.

A motortérben van a legtöbb változás természetesen, hiszen a Pogea az 1.75-literes, négyhengeres turbó 237 lóerejéből 354-et, 350 Nm-es nyomatékából 465-öt csinált, így 4,5 helyett immáron 3,4 mp alatt van 100 km/h-n, míg végsebessége 304 km/h-ban alakul.

De nem álltak meg itt, egy egész sor elemet kicseréltek a kasztnin, egyrészt a több leszorítóerő, másrészt pedig a jobban igénybe vett alkatrészek hűtésének érdekében. A felnik is le lettek váltva, előre 18, hátra 19 colos aluminiumkerekek kerültek, illetve előre egy hidraulikus emelő, ami a fekvőrendőröknél segít.

.Ezek a fejlesztett darabok nem lesznek olcsók, ráadásul a Pogea csak 10 darabot készít (négyet már el is adtak). Áruk nettó 55 ezer dollár körül alakul, plusz az alapkocsi ára, ami 67 ezer dollár, és még így is olcsóbb a sportkocsi, mint egy Porsche 718 Boxster, vagy egy Chevrolet Corvette Stingray.

Galéria: Alfa Romeo 4C Coupe tuned by Pogea Racing