A gyűjtők egy igazi ínyencségre tehetnek szert, hisz övék lehet az a Dodge Charger, melyet Vin Diesel vezetett a Halálos Iramban 7 végén. Az autót a Worldwide Auctioneers által szervezett rijádi árverésen fogják november 23-án kalapács alá tenni, persze átvitt értelemben.
A Maximus egy egyszeri gyártmány, mely a Scott Spock Racing által épített vázat viseli, ami négyszázszor merevebb, mint az eredeti Chargeré, és emellett 10 centivel szélesebb is. A kasztnit 16 ezer órába telt megépíteni, és csupán fényezve lett, hogy mutassák, milyen aprólékosan lett megmunkálva.
A motorteret Tom Nelson 9.4-literes, biturbós, V8-as HEMI-motorja tölti ki, ami több, mint 2250 lóerőre képes, 1,8 mp alatt százra gyorsul, a 260 is nyolc alatt megvan neki, és mellesleg teljesen alkalmas közúti közlekedésre.
A darab celebstátusza csak nagyobb lesz, hisz már el lett kérve a Halálos Iramban kilencedik, és tizedik részének forgatására is, illetve le lett modellezve, hogy szerepet kaphasson a legújabb Forza Racing videójátékban.