A mai trendeket figyelembe véve nem meglepő, hogy plug-in hibrid hajtáslánccal mutatkozott be az újdonság, mely egyszerre hivatott bemutatni a gyártó "Érzéki Sportosság" névre keresztelt stílusirányzatát és annak környezetbarát gondolkodásmódját.

Noha a Hyundai egyetlen fotót sem tett közzé az autó utasteréről, és túl sok információval sem látott el minket, a bemutatott tanulmány több ponton is egyezőséget mutat a már tesztelés alatt álló, és kémfotókon többször is megörökített Tucson prototípussal, ami azt jelenti, hogy valamilyen szintű kapocs biztosan van a két modell között.

Galéria: Hyundai Vision T Concept

Azt persze említenünk sem kell, hogy a Tucson sorozatgyártott változata vizuális szempontból sokkal kevésbé lesz annyira agresszív, mint amilyen a mostani tanulmány lett.

Méreteit tekintve egyébként egy 4610 mm hosszú, 1938 mm széles és 1704 mm magas koncepcióról beszélünk, melynek tengelytávját 2804 mm-ben határozta meg a dél-koreai gyártó.

Galéria: 2021 Hyundai Tucson kémfotók