Jó ideje már annak, hogy sportautót mutatott be a gyártó, ám az új fejlesztésre a jelek szerint megéri majd várni.

A Maserati hivatalosan is megerősítette, hogy egy vadonatúj sportautó elkészítésén dolgoznak, melynek első "öszvérváltozata" már ki is gördült az utakra.

Az olasz márka gyárának kijáratában lefotózott újdonság minden négyzetcentiméterét vastag álcafólia fedi, és a forma alapján nem kizárt az sem, hogy extra karosszériaelemek is helyet kaptak rajta, hogy még véletlenül se legyen megjósolható a 2020-ban érkező sportautó formája.

Néhány információt azonban már tudhatunk róla, ugyanis a gyártó elárulta, hogy a modell belsőégésű motorral kerül forgalomba, ráadásul saját fejlesztésűvel. Az új egység azonban nem az egyetlen házon belül készített erőforrás lesz, az csak a sort nyitotta meg, ismertette a terveket a Maserati kiadott közleményükben.

A pletykák szerint azonban idővel többféle hajtáslánccal is elérhető lesz majd a modell, így a belsőégésű motorral szerelt után a hibrid, vagy akár tisztán elektromos-hajtású kivitel is elérhető lehet.

Egyelőre azonban csak az első variáns elkészítéséről van szó, melynek kapcsán 300 km/órás végsebességet és 2 másodperc környéki 0-100-as gyorsulást említ a gyártó.

Galéria: Az új Maserati sportautó