Soha ezelőtt nem készített még olyan erős SUV-t az Audi, mint amilyen az RS Q8 lett.

Az Audi Sport cseppet sem vesztegette az idejét, hiszen néhány hónappal azt követően, hogy bemutatták az SQ8-at, máris itt a nehéztüzérség, amely 7:42.253-as köridejével már most a leggyorsabb SUV-nak tudhatja magát a Nürburgringen.

A teljes értékű RS modell fontos mérföldkő a gyártó életében, ugyanis soha korábban nem készítettek még olyan erős SUV-t, mint amilyen az RS Q8 lett. A motorháztető alatt fellelhető 4 literes, ikerturbós V8-as motor 600 lóerős teljesítménnyel és 800 Nm-es csúcsnyomatékkal rendelkezik, ami egészen döbbenetes, 3.8 másodperces 0-100-as gyorsulással kecsegtet. Azt, hogy ez egy kiváló érték, mi sem jelzi jobban, minthogy összesen 2 tizeddel marad el a Lamborghini Urus 100-as sprintjétől. A 0-200-as távon már jobban kijön a két modell közti különbség, ott 0.9 másodperces lemaradásban van az RS Q8, ám a végsebesség teljesen egál, ugyanis a limiter az Audi esetében is 305 km/óránál lép közbe.

 

A Q8 a maga kupészerű tetővonalával már most is az egyik legvonzóbb megjelenésű modell a kategóriájában, ám az RS változat még magasabbra emeli a szintet. A méretes légbeömlők, a dupla kivezetésű kipufogórendszer és a 22 colos felniszett félelmetes kiállást biztosít az autónak, amelyre a sorozatgyártott modelleken valaha használt legnagyobb, 295/40-es abroncsokat helyezte a gyártó. Felnik tekintetében pedig ennél is van tovább, ugyanis az extra látványra és feltűnésre vágyók akár a 23 colosak mellett is letehetik voksaikat.

Az óriási felnik mögött opcionálisan elérhető kerámia fékrendszer kapott helyet elől 440, hátul pedig 370 mm-es tárcsákkal. Az összkerékhajtással is elbüszkélkedő újdonság elől 10 mm-rel, hátul 5 mm-rel lett szélesebb, mint az alap Q8, és kapott egy sportosabb, tetőre rögzített spoilert is, aminek a nagyobb leszorítóerő megteremtésében lesz kiemelt szerepe.

Audi RS Q8 (2020)
Audi RS Q8 (2020)

Az utastérben többé-kevésbé azt kapjuk, amit korábban már láthattunk, ám a fekete bőr és Alcantara borítással ellátott sportülések azért így is említést érdemelnek. A sportos hangulatot erősítő RS-specifikus lapok a digitális műszercsoporton az alapfelszereltség részét képezik, ám az Audi itt nem állt meg, ugyanis még a head-up display kijelzőn is felfedezhető néhány RS8 számára készített grafika.

A négykarikás gyártó jövő év első negyedévében kezdi a modell értékesítését, alapára Németországban 127 ezer euró, vagyis mai árfolyamon számítva 42.3 millió forint lesz.

Főbb adatok

  Audi RS Q8
Motor V8 4.0 TFSI
Teljesítmény 600 lóerő
Nyomaték 800 Nm 2200 és 4500-as fordulatszámok között
0-100 km / ó 3.8 másodperc
Végsebesség  305 km / h (opcionális)
Abroncs / Felni 295/40 - 22 col
Fékrendszer Elől 420 mm-es hátul pedig 370 mm-es lyuggatott tárcsák

Galéria: Audi RS Q8 (2020)