Vasárnap hajnalban a Ford olyat tett, amire korábban még nem volt példa a gyártó történelmében, vagyis bemutatta első tisztán elektromos-meghajtású modelljét, amely a Mustang nevet is rögtön megkapta. Ez sokaknak nem tetszett, ám Elon Musk, a Tesla első embere ezzel nem foglalkozott, helyette örömét fejezte ki az iránt, hogy egy újabb szereplő lépett a piacra.

Musk korábban több alkalommal is elmondta már, hogy az ő vállalatának nem az a célja, hogy a lehető legtöbb elektromos autót a piacra dobja, helyette inkább azt szeretnék elérni, hogy mások is az ő példájukat kövessék.

2020 Ford Mustang Mach-E
2020 Ford Mustang Mach-E

A Ford ezt most megtette, Musk pedig rögtön ki is fejezte jó érzését az új modell érkezésével kapcsolatban.

"Szeretnék gratulálni az elektromos hajtású Ford Mustang Mach-E bemutatójához. Az elektromos autók jelentik számunkra a jövőt, mert úgy védik a környezetünket, hogy közben gyakorlatilag semmiben sem maradnak el a hagyományos autóktól. Nagyon örülük annak, hogy a Tesla továbbra is képes ösztönözni más gyártókat arra, hogy belépjenek erre a piacra", írt a cégvezető.

Bár való igaz, hogy a Tesla úttörőnek számít ebben a szegmensben, azért más gyártók előretörése akár negatívan is érintheti őket, ez pedig végső soron csak a vásárlóknak lesz jó, ugyanis a versenyhelyzet kedvezőbb árakat eredményezhet.

Galéria: 2020 Ford Mustang Mach-E