Az ID.3 bemutatóját elképesztően hosszú és körülményes folyamat előzte meg, mely során arra is nagy figyelmet fordított a vállalat, hogy az autó előállítása a lehető legköltséghatékonyabb legyen. Mindezt sikerült elérniük, ugyanis a vezérigazgató, Herbert Diess állítása szerint az ID.3 gyártása 40%-kal olcsóbb lesz, mint az e-Golfé, ez pedig azt is lehetővé teszi, hogy a modellt versenyképes áron értékesítsék.
Érdekes módon Diess közlése szerint a költségcsökkentés jelentős részét az akkumulátor-rendszernél és azok celláinál lehet elérni, míg további 5-10 százalékot lehet faragni azzal, ha az adott típus dedikált gyártósoron készül, és nem pedig olyan helyen, ahol párhuzamosan a belsőégésű motorral szerelt modellek gyártása is zajlik.

Bár Diess nem részletezte, hogy pontosan mivel faragnak még költségeket, nem nehéz kitalálni, hogy az sem hátrány, hogy a Volkswagen nagy mennyiségben gyártja a modellt, ráadásul az ahhoz használt platformot más típusoknál is felhasználják, sőt értékesítik is azt például az olyan gyártók számára, mint a Ford.
A fentieknek köszönhetően a Volkswagen abban bízik, hogy a tisztán elektromos-hajtású ID.3-at olyan haszonnal tudják majd értékesíteni, mint a hagyományos modelleket, ha pedig ezt sikerül elérniük, az komoly fegyvertény lehet a kezükben, hiszen a tisztán elektromos-hajtású autók eddig leginkább csak a pénzt vitték a gyártóktól.