Floridában történt az eset, amely továbbra is bizonyítja, hogy attól, hogy valakinek elsőbbsége van, nem lesz sebezhetetlen.

A kerékpáros-autós ellentét örök idő óta komoly összezördülésekre ad okot, ennek közepette egyre több városban elkezdtek bicikliutakat kijelölni, hogy a kétkerekűeken közlekedőknek se ne nagyon kelljen osztozkodni az autókkal. Ez mind szép és jó, de azért ahogy lejjebb is látszik, azért a kettő találkozásánál még akadnak problémák.

 

A videón látható, ahogy egy kerékpáros elég nagy sebességgel, gyakorlatilag körbenézés nélkül hajt rá a zebrára, majd, amikor meglátja, hogy a két érkező autó nem óhajt lassítani, ahelyett, hogy fékezne, széttárt karokkal mutatja, hogy nem igazán tetszik neki a helyzet. Nem sokat segített, mert így is elgázolták, bármennyire is igaza volt.

Bár a felvételt látva csúnya ütközés volt, szerencséjére csak a lába sérült, az sem súlyosan, szóval könnyedén felépül majd a balesetből.