A német autógyártók némi fáziskéséssel ugyan de megérkeztek az elektromos autók piacára, ráadásul a jelek szerint a csúcskategóriás modelleket sem kerüli el az új hullám szele. Az Audi már korábban jelezte, hogy fontolóra veszik a tisztán elektromos-hajtású A8 elkészítését, a Mercedes pedig már az utakon teszteli az S-osztály zéró emissziós változatát, így nem meglepő, hogy a BMW-nek is lépnie kellett, amely a jelek szerint a 7-es BMW-t küldi majd csatába.
Mivel a jelenlegi 7-es sorozat egy ideje már piacon van, szinte biztos, hogy a BMW csak a következő-generációs modellből készít elektromos változatot, ezt jelzi az is, hogy a fotókon egyelőre csak egy öszvérmodell látható, amely az elektromos hajtáslánc fölött a jelenlegi 7-es sorozat karosszériáját viseli, vagyis rengeteg munka áll még a gyártó előtt, amíg az újdonság elér a gyártósorig.

Az, hogy tényleg egy elektromos modell, és nem pedig a 745e nyújtott tengelytávú, M Sport csomag nélküli változata látható a képen onnan tudható, hogy az "elektromos tesztjármű" jelzés a vezetőoldali ajtón és a hátsó lökhárítón is elhelyezésre került. Éles szeműek kiszúrhatták a dupla kivezetésű kipufogórendszert, ám ez semmit sem jelent, hiszen egyrészt tökéletes álca, másrészt pedig a fotót készítő szerint az semmihez sem kapcsolódott.
Ettől függetlenül sok még a kérdőjel az újdonsággal kapcsolatban, hiszen többek között a nevét sem tudni, ami az i7 mellett akár i7S is lehet a hírek szerint. A pletykák egy óriási, 120 kWh kapacitású akkumulátorcsomag jelenlétét vizionálják, ami az i7 jelentős mérete és súlya miatt nagyjából 580 kilométer megtételére lehet majd elegendő.
Forrás: CarPix