Az autót november 17-én, egy Los Angelesben megrendezett eseményen mutatja majd be Idris Elba hollywoodi színész, majd közvetlenül az esemény után már az előrendeléseket is felveszi a gyártó. Az érdeklődőknek 500 dollárt kell majd befizetniük a Ford számlájára, amit az amerikai vállalat visszaad, ha közben valaki mégis elállna a vásárlástól. Az előrendelők első csoportja a First Edition modellt kaparinthatja meg magának, ám, hogy ez miben tér el a hagyományos változattól, azt csak a a hivatalos bemutató időpontjában közli a gyártó.

A Mustang Mach-E értékesítési egyébként jövő év elején kezdődik, ám, hogy pontosan milyen hatótávolsággal, arról megoszlanak a vélemények. A szigorúbb WLTP szerinti mérés kapcsán 595, a még szigorúbb EPA szerint pedig 483 kilométerről lehet hallani, ám bármelyik is legyen végül igaz, a Mustang Mach-E minden bizonnyal tovább megy majd egyetlen töltéssel, mint a Jaguar I-Pace, amely 470 (WLTP) és 377 (EPA) kilométeres besorolást kapott.

Az már korábban kiszivárgott, hogy a modellből első- és összkerékhajtású változat is készül, mint ahogy az sem titok, hogy a tisztán elektromos-hajtású SUV többféle teljesítményszinttel is elérhető lesz.

Galéria: Ford Mustang Mach-E logo