A Tesla által elindított elektromos hullám szépen lassan minden autógyártót utolér, így a Lexust is, amely már csak a riválisok miatt sem engedheti meg magának azt, hogy a szegmenstől túl sokáig távol maradjon. Mi több, a technológia fejlődésével a potenciális vásárlók száma is nő, vagyis minden abba az irányba mutatott, hogy lépni kell.

Ez most megtörtént, a Lexus ugyanis egy Twitter-üzenetben tudatta a nagyvilággal, hogy első tisztán elektromos-meghajtású modelljük bemutatására még ebben az évben, egészen pontosan a november 22 és december 1 között megrendezésre kerülő Kantoni Autószalonon sor kerül.

 

Bár a bemutatót Kínában tartja a gyártó, közleményükben arra is kitérnek, hogy az autó tervezésekor figyelembe vették, hogy az az európai és kínai elvárásoknak is mindenben megfeleljen. Sajnos magáról a modellről keveset tudni, a mellékelt fotón mindössze a kék fényezést és egy electric jelzést lehet felfedezni, ám egyes hírek szerint van rá esély, hogy az UX crossover elektromos változatáról hull majd le a lepel.

Néhány nappal ezelőtt a Tokió Motor Show-n már bemutatott egy 5.09 méter hosszú elektromos tanulmányt a Lexus, amely 2025-re minden egyes modelljét villanyosítaná.