Egészen eddig arról lehetett hallani, hogy nagy valószínűséggel a híres futballistánál landolt a világ legdrágább új autója, ám könnyen lehet, hogy mégsem ő lett a szerencsés.

Mióta a Bugatti bemutatta a La Voiture Noire névre keresztelt elképesztően drága sportautót, nagyjából csak egy kérdés foglalkoztatja az autók iránt érdeklődő közösséget, az pedig nem más, minthogy: ki a tulajdonos? Azt már tudhatjuk, hogy a modellből mindössze egyetlen példány készül, így tulajdonosból csak egy lehet jelen pillanatban a világon.

 

A Bugatti csak annyit közölt, hogy a márka egyik nagyszerű rajongója vásárolta meg a sportautót, amit először Ferdinand Piëchnek, majd Cristiano Ronaldónak tulajdonítottak. Most könnyen lehet, hogy egyik tipp sem talált, ugyanis az autó feltűnt egy Instagram-fiókban, méghozzá nem is akármelyikben. A b14 felhasználónév ugyanis Bard Bin Saud szaúdi herceget rejti, így pedig erős esélyessé lépett elő az autót potenciálisan tulajdonlók sorában, hiszen, ha valakinek, akkor neki aztán aligha okozhatott gondot kifizetni a több mint 11 millió eurós vételárat.

 

A szaúdi hercegnek nem is ez lenne az első Bugattija, ráadásul Franciaországban is gyakran felbukkan, ami további erősíti ezt a vonalat. Ha mindez nem lenne elegendő, a herceg július 16-án egy képet is posztolt a nyilvánvalóan még prototípus fázisban lévő modellről, majd október 31-én még egyet, ez pedig már igazán gyanússá teszi a dolgot, hiszen a gyártó több mint négy hónapra aligha hagyná mindenféle ok nélkül nála a prototípust.

Az autó elkészítése egyébként két évet vesz igénybe, így bárki is a tulajdonosa, nagyjából 2022 környékén veheti majd kezelésbe.

Galéria: Bugatti La Voiture Noire