Ők lehetnek az első kínai villanyautó-gyártó, akik megpróbálkoznak betörni az európai piacra, de sikerüket többen is árgus szemekkel várják.

Az Airways U5 lesz az első kínai modell, amely bemutatkozik az európai elektromos SUV-k piacán. A sanghaji márkának mostanra sikerült minden engedélyt, és hitelesítést beszereznie az itteni árusításhoz, így 2020 második negyedévében ez el is indulhat, ahogy társalapítójuk, Fu Csiang elmondta az Autonews Europe-nak adott interjúban, otthon pedig novemberben kerül piacra.

Európai bemutatkozásukat közelről figyeli több másik kínai villanyautó-gyártó, akik abban reménykednek, sikert arathatnak az öreg kontinensen. Azonban a Tesla és a Volkswagen-csoport elől nem lesz könnyű elhappolni az ügyfeleket, még ha az itteni változatot a helyi standardeknek megfelelően is módosítják.

Az európai vásárlók meggyőzése arról, hogy fel tudnak nőni a feladathoz az Airways legnagyobb kihívása tehát, főleg, mivel más kínai vállalatok már kudarcot vallottak e téren. Ezzel szemben több okostelefon-gyártónak például sikerült világszerte bizalmi viszonyt létesíteni az ügyfelekkel, ami akár az autóiparba is átültethető.

Kínában az Airways U5 november 29-én kerül a kereskedésekbe, ára pedig 200-300 ezer jüan körüli lesz. Európában a márka főleg helyi partnerein, illetve leasingcégeken keresztül igyekszik eljutni az emberekhez, az itteni ár 25 ezer euró lesz, avagy lényegesen olcsóbb, mint az otthoni verzió.

Galéria: Airways U5