Mára eljutott arra a szintre a Skoda, hogy a kis méretű Citigo-tól a gigantikus Kodiaq-ig mindenféle modell megtalálható a portfóliójában, ám a legfontosabbnak még mindig az Octavia tekinthető, ami olyan a Skodának, mint a Golf a Volkswagennek. Ennek megfelelően a cseh gyártó igyekszik is figyelembe venni a tulajdonosi és rajongói visszajelzéseket, hiszen nem érdekük, hogy a típus iránti érdeklődés csökkenjen.

Összességében nézve az Octavia sokat változott, másrészről viszont semmiképpen sem beszélhetünk arról, hogy az elődtől jelentős mértékben elrugaszkodott, ami alighanem inkább pozitívum, semmint negatívum. A legszembetűnőbb változtatást a frontrészen találhatjuk, ugyanis a Skoda meghallotta az előző-generációs modell osztott fényszórójára érkező kritikákat, és gyorsan le is söpörte azt az újdonságról, amely már egy sokkal tetszetősebb kialakítású egységgel debütált, természetesen LED-technológiával a fedélzeten. Azok, akik ennél is jobb megvilágításra vágynak, felár ellenében matrix fényszóró-technológiára is igényt tarthatnak, ám ennek árát egyelőre nem említette a Skoda.

Skoda Octavia

A fényszórók mellett nagy hangsúlyt fektettek a különböző aerodinamikai komponensekre is, amiknek köszönhetően a szedán esetében a légellenállási együttható mindössze 0.24-re csökkent. A vásárlók ezt valószínűleg díjazni fogják, annál is inkább, mert mindez a fogyasztásban is kimutatható különbséget jelenthet.

Méreteit tekintve az Octavia (szedán) 4.68 méter hosszú kialakítást kapott, ami 15 mm-rel hosszabb az elődnél, a tengelytávon viszont nem változtattak, az maradt a 2.68 méteres szinten. Praktikusság terén sem érheti majd szó a ház elejét, az ülések lehajtása nélkül a szedán 600, a kombi pedig 640 literes csomagteret kínál, ami egy átlagos igényekkel rendelkező család számára bőven elegendő lehet.

Akárcsak a 8-as Golf esetében, a legfontosabb változtatásokat itt is az utastérben kell keresni. Az iparági trendeket követve a Skoda is úgy gondolta, ráfér a modernizálás a műszerfalra, ezért az új kétküllős kormánykerék mögé már egy 10.25 colos kijelzőn keresztül megjelenő digitális műszercsoportot helyeztek. Természetesen ahol digitális műszercsoportról beszélhetünk, ott az infotainment megjelenítője sem maradhat el, méretben pedig itt is nagylelkűnek bizonyult a cseh gyártó, ugyanis a középkonzol fölé egy 10 colos érintőképernyőt helyezett.

Ha mindez nem lenne elegendő, a 8-as Golfnál már látott shift-by-wire technológián alapuló váltó is bekerült az autóba, amelynek magasabb felszereltségű változataiból már a head-up display sem hiányozhat. A 4-ik generációs Octavia-vásárlók már a kettes szintű vezetéstámogató csomag előnyeit is kiélvezhetik, amelynek immár a prediktív tempomat is része lett. A rendszer lényege, hogy az autó a kamerák és a GPS adatai alapján automatikusan állítja be a sebességet, amit például a kanyarok előtt szintén automatikusan csökkent. Emellett persze nem hiányoznak a már ismertebb elemek sem, úgy, mint a sávtartó- és sávváltó asszisztens, a jelzőtábla-felismerő, vagy épp az automata vészfék-asszisztens.

Motorválaszték

Skoda Octavia
Erőforrás Váltó Teljesítmény Nyomaték
1.0 TSI Evo 6-sebességes manuális 110 le 200 Nm
1.5 TSI Evo 6-sebességes manuális 150 le 250 Nm
2.0 TSI 4x4 7-fokozatú DSG 190 le 320 Nm
2.0 TDI 6-sebességes manuális 116 le  300 Nm
2.0 TDI 7-fokozatú DSG 116 le  250 Nm
2.0 TDI 6-sebességes manuális 150 le 340 Nm
2.0 TDI 7-fokozatú DSG 150 le  340 Nm
2.0 TDI 4x4 7-fokozatú DSG 150 le  360 Nm
2.0 TDI 4x4 7-fokozatú DSG 200 le  400 Nm
1.5 TSI G-Tec 6-sebességes manuális 130 le  200 Nm
1.5 TSI G-Tec 7-fokozatú DSG 130 le  200 Nm
1.0 TSI Evo e-Tec 7-fokozatú DSG 110 le 200 Nm
1.5 TSI Evo e-Tec 7-fokozatú DSG 150 le  250 Nm
1.4 TSI iV 6-fokozatú DSG 204 le 350 Nm

Ahogyan az a fenti táblázatból is kivehető, a Skoda nagyjából mindennel készült, hiszen van benzin- illetve dízelmotoros változat, hibrid, sőt, még plug-in hibrid is kivitel, amelynek összteljesítményét 204 lóerőre hangolták be a mérnökök. A hibrid rendszer alapját egy 156 lóerős belsőégésű egység adja, amely mellé egy 75 kW teljesítményű villanymotort és egy 13 kWh kapacitású akkumulátort helyeztek. A Skoda közlése szerint ideális viszonyok között a tisztán elektromos üzemmódban megtehető táv akár az 55 kilométert is elérheti.

A cseh gyártó újdonsága jövőre érkezik meg a kereskedésekbe.

Galéria: Skoda Octavia (2020)