Mivel visszahívások, illegális dízelmotor-vezérlők és lassuló globális piac sújtják, a Daimlernek megszorításokhoz kell folyamodnia, amely a cég menedzseri pozícióinak 10%-os levágását (1100 munkahely) jelenti, emellett 300 ezer dolgozó bérét fagyasztanák be. Erről a Süddeutsche Zeitung ír egy, a cég munkaügyi tanácsa által küldött e-mailre hivatkozva, értesüléseiket a Handelsblatt és a DPA is megerősítette.

A Daimler nem nyilatkozott az ügyben, a leépítéseket csütörtökön jelentheti be Ola Kallenius vezérigazgató. Emellett értesülések szerint a német dolgozóit ara kéri majd, ne kérjenek fizetésemelést a fentebb említett küzdelmeik megvívása miatt.

A cégnek 2,6 milliárd eurót kellett elkülönítenie 2019 első felében, miután a KBA 60 ezer GLK modellt hívott vissza illegális motorvezérlő szoftver miatt. Arról azonban nem informálták a közvéleményt, hogy ebből mennyi ment el a visszahívásokra, a fejlesztésre, illetve az esetleges büntetésre. Emellett a második negyedévben 1,2 milliárd eurós veszteséget termeltek, ez volt az első veszteséges negyedévük az elmúlt tíz évben.

A hírek, főleg a bérek befagyasztása, természetesen nem dobták fel a munkásokat. A Daimler munkaügyi tanácsának elnöke, és a felügyelőbizottság tagja, Michael Brecht szerint nem fogják ezeket a feltételeket elfogadni a dolgozók: „Ez a követelés – helyesen – felkavarta az érzéseket, és nagyfokú értetlenséget szült közöttünk.” – mondta. És bár szerinte is szükséges a kiadáscsökkentést, a mértékét aránytalannak tartja a cég pénzügyi helyzetéhez képest, és kategorikusan elutasította azt.