A Geely-hez tartozó márka rövid időn belül már az ötödik modelljének bemutatójára készül.

A 05 nevet viselő modell 2020 első felében kerül bemutatásra Kínában, ahol a helyi vásárlók számára már a 01 és 02 nevű crossoverek, valamint a 03 nevet viselő szedán is elérhető. Nem kell már sokat várni a négyes számú modell érkezésére sem, a ferdehátú kialakítású újdonság akár még idén megérkezhet a kínálatba.

Mint az a fenti felsorolásból már kiderült, a Lynk & Co nem méret szerint nevezi el modelljeit, pusztán azok érkezési sorrendjét veszi alapul, a 05 pedig az ötödik lesz a sorban, vagyis jól illeszkedik a korábban már bevezetett szokáshoz.

A most közzétett három fotó túl sokat nem árul el a modellről, ám az jól látható, hogy igyekeztek ismerős stílusjegyekkel operálni, hiszen a hűtőrács és a fényszórók megjelenése a korábbi modelleket idézi. Akad persze érdekesség is, hiszen a oldalról nézve a lejtős tetővonal és a C-oszlop kifejezetten érdekes kialakítása azért „megüti” a szemet.

Lynk & Co 05 Teaser

Ebből a szögből nézve egyébként némi Polestar 2 hasonlóság is felfedezhető, adott a márkaspecifikus hátsó lámpa, az agresszív hatást keltő lökhárító, a diffúzor és a dupla kivezetésű kipufogórendszer is. A Volvo és a Geely által kifejlesztett CMA platformra épülő újdonság 4592 mm-es hosszúsággal kerül bemutatásra, ami valamivel nagyobbá teszi a 01-es crossovernél, ám tengelytájuk azonos, az ugyanis mindkét esetben 2734 mm hosszú lett.

Technikai specifikációkról egyelőre nem ejtett szót a gyártó, ám arra számítunk, hogy a crossover egy 180 és egy 254 lóerős kivitelben is elérhető lesz.

Galéria: Lynk & Co 05 Teaser