Az FCA megtartotta legfrissebb pénzügyi beszámolóját, melynek során a vállalat egyes márkáinak jövőt illető terveiről is szót ejtettek. Ezek közül talán a Fiatot érintő hír a legérdekesebb, ugyanis az FCA vezérigazgatója, Mike Manley kijelentette, leállítják a kis méretű modellek európai értékesítését, így az 500 és a Panda is kikerül a kínálatból, vagyis azok következő-generációs változatai már biztosan nem látják meg a napvilágot.
A döntés hátterében a kis méretű modellekkel elérhető minimális profit és a magas fejlesztési költség áll, ugyanis a jelenleg még piacon lévő modellek utódjainak már sokkal szigorúbb előírásoknak kellene megfelelniük, amik a mostaninál jóval magasabb fejlesztési költséget igényelnének.

Az A-szegmens elengedése után a B-szegmens modelljeire kívánja a legnagyobb hangsúlyt fektetni a gyártó, ami azért különösen érdekes, mert ebben a szegmensben az a Punto található, amelyet 2018-ban a gyenge értékesítési számok miatt az akkori elnök, Serhio Marchionne kihúzott a portfólióból.
„A közeljövőben mindenki láthatja majd, hogy a B-szegmensre fogunk nagy hangsúlyt helyezni, ott ugyanis nagyobb profitot lehet elérni. Mindez azt is jelenti, hogy az A-szegmens kezét ezennel elengedjük”, nyilatkozta Mike Manley, az FCA elnöke.