A Frankfurt Motor Show ünnepélyes pillanat volt a német gyártó számára, hiszen ott mutatták be első tisztán elektromos-meghajtású modelljüket, az ID.3-at. Az esemény végeztével azonban némiképp váratlanul felbukkant egy crossover is, melyről kiderült, hogy az ID.4 nevet viseli.
Ekkor még csak egy üvegdobozban, meglehetősen nagy sötétségbe burkolva, álcafóliával alaposan ellátva mutatta meg a gyártó a modellt, ám két hónappal később már csak ez utóbbi maradt, az üvegdoboz és a sötétség is köddé vált. Bár a tisztán elektromos-hajtású crossover vonalai sokkal jobban kivehetők, specifikáció terén továbbra sem lettünk okosabbak, ugyanis mindössze fotókat közölt az újdonságról a vállalat.

Az ID.4 felbukkanására a következő hónapokban egyre több alkalommal kerülhet majd sor, hiszen a tervek szerint a gyártó már jövő februárban bemutatná azt a nagyközönségnek, amihez a helyszínt a Chicago Motor Show szolgáltathatja. Figyelembe véve azonban, hogy innentől már mindössze egy hónapra van a jelentős múlttal rendelkező Genfi Autószalon, egyáltalán nem kizárt, hogy majd csak márciusban mutatkozik be a crossover.
Az ID.4 nagy szerepet vállalhat majd a Volkswagen kínai terjeszkedésében is, ugyanis szeretnék, ha 2020-ban már 300 ezer elektromos modellt értékesítenének az ázsiai országban.