Múlt héten már elmagyaráztuk, miért értelmetlen és felelőtlen másokat féktesztelni, miért csak arra jó, hogy az ember magát, és másokat is veszélybe sodorja feleslegesen. Vannak azonban, akik szerint mégsem értelmetlen, ők általában azzal érvelnek, hogy ezzel könnyen meg lehet másokat tanítani egy-két dologra. Elég gyerekes gondolatmenet.
Itt éppen egy Honda Civic sofőrét ragadta el a hév, megelőzve a fedélzeti kamerával ellátott kamiont, bevág egy Hummer H2 elé, és beletapos a fékbe. Vesztére, mert a Hummer nem tudott, vagy nem akart vele játszani, úgyhogy kicsit megtolta a Hondát, mielőtt megállna, ekkor a kamion elhalad mellettük.
A videó leírásában a kamion sofőrje elmondja, hogy ő le akart húzódni, de a mellette/mögötte tapasztalt forgalomtól nem tudott. A felvétel végül a hatóságokhoz is eljutott, de hogy konkrétan mi vezetett odáig, hogy eddig fajuljon a dolog, mi sem tudjuk.
Valószínű, hogy a két sofőrnek még azelőtt támadt valamilyen nézeteltérése. mielőtt a kamera elé kerültek volna. Vagy az is elképzelhető, hogy a Honda vezetője bepöccent azon, hogy bárkinek eszébe jutna vezetni egy olyan benzinfalót, mint a H2-es. Komolyra fordítva a szót, felelőtlen gesztus volt, és a Civic meg is fizette az árát.