Ahogyan arra számítani lehetett, a Fiat Chrysler Automobiles és PSA Group bejelentette, hogy mindenben megállapodtak egymással, így a jövőben összevonják különböző üzletágaikat, aminek köszönhetően a világ negyedik legnagyobb autógyártó vállalata jön létre.

A közösen kiadott közleményben a vállalatok vezetői elmondták, hogy 50:50%-os egyesülésről van szó, a folyamat azonban elhúzódhat, hiszen az összeolvadás folyamatainak részleteit a következő hetek során tárgyalják majd meg.

Az új FCA-PSA vállalat a várakozások szerint évi 3.7 milliárd eurós bevételt produkálhat majd, míg annak értéke a jelenlegi részvényárfolyamok alapján 45 milliárd dollár köül mozoghat. A két vállalat arra számít, hogy a különböző üzletágak 80 százalékának összevonása már négy éven belül megtörténhet.

Az igazgatótanács 11 tagból fog állni, ebből öt jelöltet az FCA szolgáltat, amelynek elnöke továbbra is John Elkann marad. A PSA Group szintén öt tagot küldhet a tanácsba, melyek között egy független főigazgató is megtalálható lesz. A vezérigazgatói posztot a következő öt évben Carlos Tavares látja majd el.

Az új vállalat székhelye Hollandiában lesz, míg a vezető irodák Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban kerülnek kialakításra.