Mostanól már Magyarországon is elérhető a német gyártó zöldrendszámos modellje, amely gazdag alapfelszereltséggel várja a vásárlókat.

Az Audi idén májusban mutatta be a Q5 konnektoros változatát, amely újabb jele volt annak, hogy letették a névjegyüket a korábban már sokat említett környezetbarátabb megközelítés mellett. 

A Q5 55 TFSI e quattro néven bemutatott SUV meghajtásáról egy 2 literes TFSI benzinmotor és egy villanymotor gondoskodik, melyek együttes teljesítménye 367 lóerőben került meghatározásra, mindemellé pedig 500 Nm-nyi nyomaték társul.

A belsőégésű erőforrás 252 lóerővel és 370 Nm nyomatékkal járul hozzá a dinamikus vezetési élményhez, míg a villanymotor további 143 lóerőt és 350 Nm nyomatékot dob még hozzá ehhez. A 0-100-as gyorsulás 5.3 másodperc, a végsebesség pedig 239 km/óra lett. Az autóban helyet kapott egy 14.1 kWh kapacitású akkumulátor is, amelynek köszönhetően a konnektoros Q5 40 kilométert tisztán elektromos módban is megtehet.

Audi Q5 55 TFSI e quattro
Audi Q5 55 TFSI e quattro

A fenti számok mellé gazdag alapfelszereltséget is társított a gyártó, ugyanis a sportos lökhárítócsomag, a dinamikus futómű, a fényes dekor díszlécek, a fűthető elektromos tükrök, a 18 colos alufelnik, a dupla kivezetésű kipufogórendszer, a LED fényszóró és LED-es hátsó lámpa, az elektromechanikus parkolófékrendszer, a 3 zónás automataklíma, az első sportülések és az Audi Pre Sense City biztonsági csomag mellett még számtalan funkció és fejlesztés elérhető az alapcsomag részeként.

Azok, akik kedvelik a plug-in hajtást és egy sportos megjelenésű SUV-ra vágynak, vélhetően jó alternatívára leltek, azonban fontos megemlíteni, hogy a 19 575 780 forintos alapár csak a kezdet...

Galéria: Audi Q5 55 TFSI e quattro