A vállalat egyelőre nagyon titokzatos, így lényeges információkat sem árultak el a modellről, ráadásul a közzétett fotó is a tavaly bemutatott ID Vizzion vázlatát ábrázolja.

Noha magáról az autóról keveset tudni, annyit elárult a gyártó, hogy az promóciós jelleggel kerül bemutatásra, a cél pedig, hogy felhívják a figyelmet a Petersen Autóipari Múzeumban megrendezésre kerülő "Elektromos jövő építése" nevű kiállításra. A kiállítás november 20-án nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt, a kilátogatók pedig megtekinthetik a márka elektromos autókra vonatkozó jövőbeli terveit.

Az öt teremben tartandó kiállítás során a látogatók szemügyre vehetik majd a Volkswagen MEB platformját, valamint azt is megnézhetik, hogyan készítette el azt a gyártó, mennyire rugalmas, láthatják majd a különböző modelleket is, melyek már erre az architektúrára épültek.

A német gyártó közlése szerint a szobák interaktív jellegűek lesznek, vagyis a látogatók szórakoztatásáról is gondoskodnak, ám az elsődleges cél az, hogy mindenki lássa, érezze, milyen lesz a jövő közlekedése.

Nem meglepő módon a fő látványosságot a különböző modellek szolgáltatják majd, hiszen nem kevesebb mint négy ID tanulmány is kiállításra kerül, melyek között a jelenleg még rejtélyes újdonság is megtalálható lesz.

Volkswagen “Building an Electric Future”