Az eddig tuningcégként üzemelő Gemballa első saját építésű autója még nagyon a fejlesztés elején van.

A Gemballa eddigi 40 évében főleg Porschék, legfőképpen a 911-esek átépítésével foglalkozott, de olyan gépekkel is dolgoztak már, mint a McLaren 12C, vagy maga a Ferrari Enzo. A cég most azonban a hiperautó-tortába szeretne belekóstolni saját nagy teljesítményű autójával.

Az egyelőre névtelen projektről csak pár képünk, és a kezdeti találgatások állnak rendelkezésre, de ezek alapján is izgatottan várjuk a jövőre érkező prototípust. A Gemballa nem jelentette ki, hogy középmotoros felépítéssel dolgoznának, de a megnyújtott hátsó rész erre utal, ahogy a szűkebb orr is azt sejteti, hogy az inkább csomagtartó lesz, lévén oda nem férne be az erőforrás.

A gyártó a hatalmas hátsó szárnyú autót egyelőre csak benzinesként fogja kínálni, de megemlítették, hogy később hibrid verzió is játszhat. A sportkocsik világában gyakorlatilag halott kézi váltó is érkezhet akár szerintük. A teljesítményben a Bugatti Chiront közelítenék meg, sőt. Állításuk szerint 2,5 mp-nél is kevesebb idő alatt érne százra az egyelőre névtelen autó, kétszázra pedig nagyjából 6.5 mp alatt – ez három tizeddel gyorsabb a McLaren P1-nél.

A Gemballa a motorról konkrét adatot nem hajlandó megadni, de várhatóan 800 lóerőnél „lényegesen többet tud majd”, a szénszálas paneleknek hála pedig tömege sem lesz kirívóan magas. A márka „művészi” hajtásláncot és aerodinamikai technológiát ígér (bármit is értsenek ez alatt), és várja a befektetők jelentkezését, mivel a projekt jelenleg még a fejlesztésnek is a legelején jár.

Galéria: Gemballa hypercar