A nagy sikerű 488-as versenyautó harmadik verzióját a kategórián belüli átjárhatóság jellemzi legfőképpen.

A Ferrari bemutatta a 2020-as idényben bemutatkozó 488 GT3 EVO versenyautót. Ez a darab harmadik generációja, 2016-os debütje, és első, 2018-as frissítése után. A GT3 az eddigi vásárlók számára fejlesztési csomagként, illetve az érdeklődők számára teljesen új autóként is elérhető.

Tán a legjelentősebb újítás a megnövelt tengelytáv, ami így ugyanakkora, mint a 488 GTE esetében. Ez a gumik elhasználódásán javít, és emellett azt is segíti, hogy a GTE-t GT3-má alakíttassuk, vagy fordítva. Emellett az ikerturbós V8-as egy új motorvezérlőt kapott, ami megbízhatóbb, emellett pedig zökkenőmentesen és precízen továbbítja a tengelyekre a nyomatékot.

A 488 GT3 EVO aerodinamikai fejlesztéseibe is sok munka lett ölve. Az első lökhárító fényszórók alatti részét megkurtították, hogy több leszorítóerőt generáló nyílást helyezzenek oda, illetve a hátsó szárnyon lévő csatornák is át lettek tervezve. A mérnökök a kocsi súlyán szintén csökkentettek, így amennyiben a különböző sorozatok szabályzatában előírt minimum súlyhoz nehezékekre van szükség, azokat el lehet helyezni úgy, hogy alacsonyabban legyen az autó súlypontja.

A Ferrari a klienseknek külön a hosszabb távú futamokra is adott ki egy csomagot, amelyen más első lökhárító van beépített fényszórókkal, a motorolaj és a hűtőtartály kupakjait olyanra cserélték, amelyek minél gyorsabb töltést biztosítanak, szénszálas kuplungot, a 488 GTE féktárcsáit és acélból készült kerékanyákat is tartalmaz ez. Emellett lehet kérni külön érzékelőt a hűtőfolyadék szintjének mérésére, mely jelez újratöltésnél, ha tele a tartály, illetve 4500 lumenes LED-fényszórókat.

Galéria: 2020 Ferrari 488 GT3 Evo