A Ferrari összességében továbbra sem tudja győzelemre váltani a rajtelsőségeit, legalábbis annak nagyobb százalékát, ami miatt Mattia Binotto is csalódott. A Mercedes egyszerűen meglepte őket a gumikezeléssel.

A Ferrari Max Verstappen büntetésével az első sorba került, mindkét autójával. Charles Leclerc indulhatott az élről, addig Sebastian Vettel a második kockáról. Végül csakúgy, mint az esetek többségében, az olaszok nem tudták győzelemre váltani a legjobb rajthelyeket, amit Mattia Binotto is megjegyzett Mexikóban.

„Amikor az első sorból indulunk, akkor valami mást várunk el, de a ritmus rendben volt, és nem éreztük magunkat túl kényelmetlenül. Természetesen tudtuk, hogy nehéz és szoros lesz. Különböző stratégiákat láthattunk megvalósulni. Mint általában az lenni szokott, reagálnod kell a bizonyos helyzetekre, és mi is ezt tettük az egyik autónkkal, így a stratégiák különböztek egymástól.”

„Sajnáljuk, hogy nem sikerült megnyernünk a futamot. Charles esetében egy korai kiállást választottunk, mert nem engedhettük meg magunknak, hogy ne reagáljunk a versenytársunkra. Egyelőre nem beszéltem vele erről, de úgy gondolom, hogy az ő helyzetében nem volt sok más tennivaló. Ha ebben a helyzetben vagy, és vezeted a futamot, nem engedheted meg magadnak, hogy ne reagálj.”

„Azt azonban meg kell értenünk közösen, hogy miért nem működött alatta a gumi, ami miatt időt veszített, és közben problémáink is voltak a bokszban, ami 3 másodpercbe került. Ha ez nincs, jobb helyzetben lett volna. A gumik pedig túlmelegedtek, és ez természetesen nem könnyítette meg a helyzetet.”

„Nem vagyunk elégedettek ezzel a második hellyel. Amikor az első két helyről indulunk, és meglenne a tempónk, akkor nem lehetünk elégedettek. A feltételek is egyenlőek voltak, de most már csak arra koncentrálunk, hogy a következő hétvégét pozitívan és optimistán közelítsük meg. Arra számítottunk, hogy a futam végén gumielőnyben leszünk az elnyújtott kiállással, de nem így lett. A Mercedesnél nem úgy koptak a gumik, mint azt vártuk, és azok a végéig kitartottak. Ezzel pedig nem volt meg a tempóelőnyünk.”

„A mai egy meglepetés volt számunkra, mert nem számítottunk erre. Ki kell elemeznünk a gumikat, mert a viselkedésük eltérő volt a várthoz képest. Most mindenki csalódott a csapatnál, de azzal a vággyal utazunk az államokba, hogy nyerjünk.”