A Nissan elmondása szerint az Ariya tanulmány egy új korszak eljövetelének közeledtét jelzi, és egyben megtestesíti a márka filozófiáját is, aminek a jövőben saját szemeinkkel is tanúi lehetünk. Mindez meglehetősen erős kijelentés a vállalattól, ám egyben bizakodásra is ad okot, hiszen a tanulmány láttán ígéretes jövő elé néz a gyártó.

A jövő Nissan modelljeinek stílusjegyeit felvonultató Ariya tervezésekor a 2017-es Tokiói Autószalonon bemutatott IMx tanulmány is komoly szerepet kapott, így a két modell közti hasonlóság nem a véletlen műve, igaz, némi újdonságot is sikerült becsempésznie a gyártónak. A hűtőrács helyén elhelyezett "pajzs" például kifejezetten remek megjelenéssel bír, és az ember azt is gondolhatá, hogy egy belsőégésű motorral szerelt modellről van szó. Szintén említésre méltó még a 21 colos felniszett és a tradicionálistól eltérő kialakítású hátsó rész is.

Nissan Ariya tanulmány
Nissan Ariya tanulmány

"Az új architektúrának köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg előttünk annak szemléltetésére, hogyan léphet kapcsolatba a jármű a közösséggel és hogyan társulhat élvezetes vezetés az elektromos hajtáslánchoz", nyilatkozta Alfonso Albaisa, a Nissan alelnöke. "A külső megjelenés a dinamikus szépség és a technológiai 'élesség' között egyensúlyoz, az arányok pedig megmutatják, mit lehet kihozni a Nissan elektromos autók számára épített platformjából. A meglepően rövid túlnyúlások, a tágas utastér, a nagy méretű felnik és a kéttónusú fényezés egyszerre nyújt elegáns, sportos és luxus megjelenést az autónak."

A hajtáslánccal kapcsolatban egyelőre nem közölt információkat a gyártó, mint ahogy arról sem, van-e távolabbi céljuk a most bemutatott tanulmánnyal. Ám mivel az mindenféle sallangoktól mentes, és semmi kirívó fejlesztés nem kapott rajta helyet, azt sem zárhatjuk ki, hogy akár sorozatgyártott változat is készül belőle.

Galéria: Nissan Ariya tanulmány