A japán gyártó nem akart egyből nagyot alkotni, ezért a Tokiói Autószalonon bemutatott MX-30 egyfajta tapogatózásnak tekinthető ebben a szegmensben, hiszen a közlemény szerint a hajtásláncnak mindössze egyetlen villanymotor és egy relatíve alacsony, 35.5 kWh kapacitású akkumulátor képezi részét, ami nagyjából 200 kilométernyi táv megtételére lehet elegendő. A specifikáció további részéről egyelőre nem ejtett szót a Mazda, ám azt tudhatjuk, hogy korábbi MX-30 prototípusok 144 lóerőt és 263 Nm-nyi nyomatékot kínáltak.

Az e-SkyActive platformra megépített modell fedélzetéről a különböző biztonsági rendszerek sem hiányoznak, az automata vészfék-asszisztens például keresztirányú forgalomfigyelővel is kiegészült, ami milliméteres hullámú radarokkal és elől elhelyezett kamerával pásztázza az utat. Bekerült a kínálatba az úgynevezett Road Keep Assist is, ami jelzést küld a vezetőnek, ha az autó az út széléhez közel halad az olyan helyzetekben, amikor ott nem található felfestés.

2020 Mazda MX-30
2020 Mazda MX-30

Egyéb érdekes fejlesztések is helyet kaptak az autón, többek között a G-Vectoring Control nevű technológia, amely a motor nyomatékából vesz vissza azokban az esetekben, amikor ennek szükségességét érzi.

Érdemes néhány szót ejteni a dizájnról is, az MX-30 ugyanis fordított irányban nyíló hátsó ajtókat kapott, amit már a Mazda RX-8-nál is láthattunk. Ezt leszámítva a stílusjegyek nagyjából megegyeznek azzal, amit a hasonló méretű CX-30-nál már láttunk.

 

Galéria: 2020 Mazda MX-30