A GTspirit megkereste a Porschét, amely a lap érdeklődésére elmondta, hogy az autót egy kisebb csapat készítette fel a ringre, a cél pedig az volt, hogy a Panamera 10. évfordulóján megmutassák a típusban rejlő versenypotenciált. Megjelenését tekintve csak apróbb változtatásokat eszközöltek, azonban a rendszámtáblán a 'LEO-GD 710' felirat szerepelt, ami könnyen a kitűzött köridőre utalhat.

A Porsche közlése szerint az autó utasterét alaposan lecsupaszították, amivel 249 kilogrammnyi súlytól szabadították azt meg, még úgy is, hogy közben a bukócsövek is beépítésre kerültek, amik összesen 113 kilogrammot nyomtak. Bekerült még a kabinba egy versenyspecifikus sportülés is, ami egyenesen a 718 Cayman GT4-ből érkezett.

A Nürburgringen megjelenő modell pontos specifikációi egyelőre nem ismertek, ám úgy tudni, a 'Panamera Lion' névre keresztelt autó motorját is megdolgozták, ami így már 750 lóerőt kínál fel a vezetőnek. Mindez jelentős ugrás, tekintve, hogy 80 lóerővel erősebb, mint a csúcskategóriát képviselő Turbo S E-Hybridben található egység.

A 7:10-es kitűzött köridőt vélhetően nem sikerült elérnie a gyártónak, ugyanis egybehangzó állítások szerint az autóval 7 perc 11 másodperces kört futottak. Utóbbi kapcsán a Porsche csak annyit reagált, hogy az időeredményt sem cáfolni, sem pedig megerősíteni nem tudják. A 7:11-es idő noha elmarad a céltól, bosszankodásra biztosan nem ad okot, ugyanis ez 27 másodperccel gyorsabb idő, mint amire a 2017-es Panamera Turbo volt képes, ráadásul az időeredmény azt is jelentené, hogy a Panamera Lion a Porsche leggyorsabb szedánja a Nürburgringen.

Galéria: Porsche Panamera 'Lion' - Nürburgring