A Forma-1 mezőnye ezen a hétvégén Mexikóban fog versenyezni, ahol Lewis Hamilton akár a hatodik világbajnoki címét is bebiztosíthatja. Tekintve a riválisok erejét ezen a pályán, mindez nem tűnik túl egyszerűnek.

Az F1-es csapatok egy rövidebb szünetet követően újra útra kelnek, és Mexikóváros felé veszik az irányt, ahol az elmúlt években rendre tömött lelátók és fantasztikus hangulat fogadta őket. Minden túlzás nélkül a Mexikói Nagydíjon van a legkülönlegesebb hangulat, köszönhetően a hatalmas embertömegnek és annak a futballhangulatnak, amit a szurkolók generálnak a stadionrésznél.

Még több F1 hír:

Mexikó 1963 óta látja vendégül az F1 mezőnyét, de 1971 és 1985, valamint 1993 és 2014 között nem rendeztek futamot az országban. Az utóbbi hónapokban a politikai helyzet miatt kérdésessé vált a nagydíj jövője, de végül sikerült megmenteni azt, ami így a következő években is a naptár része lesz. Ez mindenki számára jó hír.

2015 óta két Mercedes és két Red Bull-győzelmet láthattunk. 2015-ben Nico Rosberg, 2016-ban Lewis Hamilton, míg a legutóbbi versenyeken Max Verstappen volt a nyerő, de a holland szerint idén sokkal nehezebb dolga lesz, és nem igazán hisz abban, hogy normál körülmények között nyerhet, mivel a Ferrari rettentően erős az egyenes részeken, így alapesetben az olaszok lehetnek a favoritok, akik a nagy nyári szünetet követően átvették a kezdeményezést, különösen az időmérő edzéseken, ahol egyelőre nem találtak legyőzőre.

Ha Verstappennek mégis sikerülne nyernie vasárnap, azzal a Mexikói Nagydíj történetének legsikeresebb pilótája lenne. Rajta kívül kétszer még Jim Clark, Nigel Mansell és Alain Prost nyert, akik a pályafutásuk alatt világbajnokok lettek: Clark kétszer, Mansell egyszer, Prost négyszer.

A csapatok között pedig holtverseny alakult ki: a Lotus, a McLaren és a Williams is háromszor nyert Mexikóban. A három brit közül már csak két aktív, és nekik nincs reális esélyük a végső sikerre, addig a Ferrarinak, a Red Bullnak és a Mercedesnek bőven, akik kétszer állhattak a dobogó legfelső fokán ezen a nagydíjon. A motorgyártók közül pedig a Honda a legeredményesebb: 1965, 1987, 1988, 1989.

Mexikói Nagydíj 2019 - magyar idő szerint a menetrend

Első szabadedzés Péntek 17:00-18:30
Második szabadedzés Péntek 21:00-22:30
Harmadik szabadedzés Szombat 17:00-18:00
Időmérő Szombat 20:00-21:00
Futam Vasárnap 20:10