Amikor Elon Musk először szót ejtett a Tesla Model Y-ról, még arról volt szó, hogy egy teljesen egyedi autó kerül bemutatásra, amely dedikált platformot kap a gyártótó. A kezdeti tervek azonban megváltoztak, néhányan pedig biztosan csalódottak lesznek, ugyanis a Model Y gyakorlatilag nem más, mint egy felfújt Model 3, amit csak megerősít, hogy a platform és számos alkatrész is közös lett az említett modellekben.

Noha mindez sokakból ellenérzést válthat ki, a Tesla célja az volt, hogy egy megfizethető árú crossoverrel bővítse a portfóliót, ilyen szempontból pedig abszolút érthető döntést hoztak, hiszen a gyártás gyorsan és hatékonyan végbemehet, köszönhetően annak, hogy a Model 3-nál fellépő hibák jelentős részét már kijavították. Mivel az alkatrészek döntő többsége is egyező, a gyártási folyamat ideje sem lehet majd túl hosszú, vagyis kizárólag a kapacitás, illetve annak hiánya okozhat majd problémát.

Pénzügyi értelemben véve az Y esetében a fejlesztési költségek nem rúghatnak magasra, talán épp emiatt kerül majd csak 4000 dollárral többe az alapmodell a Model 3-nál. Ez persze senkit ne tévesszen meg, az opciós tételek listája nagyon hosszú, így a 39 ezer dolláros alapár akár 61 ezer dollár fölé is kúszhat. 

Megfelelő mértékű kereslet esetén az alacsony fejlesztési költségek és a már rendelkezésre álló alkatrészek miatt sok pénzt kereshet majd a típuson a Tesla, amely a Clean Technika értesülései szerint az Y gyártását már 2020 első negyedévében megkezdheti.