A McLaren Senna új körrekordot állított fel a sorozatgyártott autók között a Virginia International Raceway nagy körén a Car And Driver magazin éves Lightning Lap nevű eseményének keretein belül. Idáig a leggyorsabb közúti forgalomra alkalmas kocsi a pályán a Porsche 911 GT2 RS volt 2:37.8-as idővel, ami másfél másodpercet ver a Chevrolet Corvette ZR1, és 1.9-et a McLaren 720S-re. A Sennához képest azonban ez az autó is lassúnak bizonyult.

A volán mögött egy profi versenyző, Andre D’Cruze ült, és a kocsi versenyüzemmódjának segítségével 2:34.9-es időt ment, Azaz majdnem három másodpercet vert a Porschéra. A magazin szerint ezt az időt jó ideig nem lehet majd megdönteni.

A McLaren Sennát egy 4.0-literes ikerturbós V8-as hajtja, amely papíron 789 lóerőt és 800 Nm nyomatékot tud, de tesztpadokon kiderült, hogy még ennél is erősebb lehet az autó. De nem ez a hatalmas teljesítmény tette lehetővé a Senna körrekordját, hanem a leszorítóerő.

A pályákra tervezett utcai autó 800 kg-nyi leszorítóerőt generál, ami szinte a virginiai pálya aszfaltjára ragasztotta, ami a sok magas sebességű kanyarnál nagyon sokat tud jelenteni. A Senna emellé nagyon könnyű, mindössze 1374 kilós, hála a rengeteg szénszálas elemnek.