A kocsinak elsősorban a felfüggesztését ért sérülései a komolyak, könnyen lehet, hogy csak alkatrésznek éri meg megvenni.

A Copart nevű internetes aukciós portálon árulják az itt látható Chevrolet Camaro ZL1-et, amely komoly sérüléseket szenvedett. A versenypályákra tervezett autóba  nmindössze 77 km volt, amikor valamilyen balesetben vett részt. A képeken látható, hogy a Camaro mind elől, mind hátul csúnyán meg van törve, így újjáépítése vélhetően drága mulatság lesz.

A karosszéria sérülései nem olyan súlyosak, mint amilyennek tűnnek, mindössze új fényszóró, motorháztető, lökhárító kell (utóbbi elől, és hátul is). Azonban a nagyobb költsége a kerekek, és a felfüggesztésről leszakadt alkatrészek javítása/cseréje tenné ki.

Jelenleg a legnagyobb licit a kocsira egy 20,300 dolláros (majd hatmillió forintos), gyaníthatóan a potenciális vásárló inkább az alkatrészeket szeretné majd külön árusítani. Amennyiben a motor nem sérült, márpedig eléggé úgy néz ki, elég jó pénzért túl lehet majd adni rajta, hiszen szinte még be sem volt törve.

Emellett a beltért alkotó elemek is jó kis pénzt hozhatnak, és nagyon könnyű kinyerni őket. Arról nincs információ, hogy pontosan milyen balesetben vett részt a Camaro, de ha van bátor lélek, aki megpróbálkozna új életet lehelni belé, szabad a pálya.

Galéria: Camaro ZL1 baleset