A pöstyéni komplexumban 34 ember fog majd a Porsche gyártási technológiájának modernizálásán dolgozni.

A német Porsche Szlovákiában tervez egy új létesítményt építeni, a projektre összesen 13.8 millió eurót (4 milliárd forintot) szeretnének fektetni. A komplexumot Pösténybe álmodták meg, a szlovák kormány pedig már jelezte, hogy készek egy kétmillió eurós támogatást adni ennek megvalósítására.

A jelentések szerint az egész építkezést a Posche máriatölgyesi leányvállalatán, a Porsche Werkzeugbaun keresztül fogják finanszírozni. Az építkezés 2020-ban kezdődhet meg, és a várt négy éves folyamat végén 34 ember kezdheti meg itt munkáját.

Ez az üzem elsősorban a márka Németországban készülő autóinak a gyártásában hivatott segédkezni az automatizációs folyamatok fejlesztése által. A cég az autók alkatrészeinek fejlesztését, és tesztelését is szeretné majd itt elvégezni, ás a gyártáshoz szükséges eszközök prototípusainak összeszerelését is itt csinálják majd.