A németek nagyon várt elektromos autójának legyártásának kulisszái mögé kapunk bepillantást egy videóban.

Az ID.3 a Volkswagen legfontosabb új modellje a Golf óta, és hála az alábbi videónak, azt is megismerhetjük, hogyan gyártják. Az ID.3 összeszerelése jelenleg a VW zwickaui telephelyén történik, és bár egy nagyon innovatív autóról beszélünk, zömében hasonló megépítésének főleg robotok által véghez vitt folyamata, mint a többi darabnak.

Talán a padlólemez a modell legfontosabb része. hiszen ez az otthona az akkumulátornak. A gyártó a hajtáslánc további elemeit erre húzza fel, többek között a villanymotort is, amelyet a hátsó tengelyre erősítenek.

Azt is láthatjuk, hogy a kocsiba régi típusú fékek kerülnek, ami kicsit furcsa, de végül is az elektromos autóknál a regenerációs fékezés miatt ez a megfelelőbb választás. A Volkswagen reményei szerint az ID.3 eladásai szárnyalni fognak, és ehhez minden megfelelő összetevőjük megvan.

Ezen összetevők egyike az, hogy a vásárlók háromfajta akkumulátor közül választhatnak, melyek 330, 420 és 500 km-es hatótávot biztosítanak (45 kWh, 58 kWh és 77 kWh). A Volkswagen szerint Németországban 30 ezer euró alatti áron (10 millió forint alatt) kezdődhet a modell eladása.