A fenti szalagcím eleinte nem tűnik hihetőnek, de minden szava igaz. Meg lehet köszönni Ausztráliának.

Egy ausztrál tinédzsert tartóztattak le, miután lopott Subaru Foresterével (vagyis nem igazán az övével) beleszállt egy vadonatúj Lamborghini Urusba, és felöklelt egy rendőrségi Toyota Hiluxot. A Foestert még október 5-én lopták el, ám helyi idő szerint október 15-én este 8 körül bejelentés érkezett arról, hogy egy kocsibehajtón áll. A rendőrök Hiluxukkal mögéparkoltak, majd elhagyták azt, mire a Subaru beletolatott, és elhajtott. Nem sokáig jutott azonban: pár háztömbbel arrébb, egy kereszteződésben nekicsapódott a sárga Urusnak.

A Forester sofőrje elhagyta a helyszínt, de nem messze megtalálták, és letartóztatták. Azóta kétrendbeli autólopással, háromrendbeli lopással, illetve betöréssel gyanúsítják, tárgyalása a perthi gyámügyi bíróságon lesz.

 

A három autó közül az Urus messze a legdrágább 263 ezer dolláros (77 millió forint körüli) vételárával. A Nyugat-Ausztráliai Rendvédelmi Erők arról nem adtak információt, mennyivel ment a Subaru az ütközéskor, de a képek alapján nem lassan.

Amúgy is a Forester tűnik a találkozó vesztesének, bár eleje pont úgy van tervezve, hogy ütközéskor így felgyűrődjön. Ami figyelemreméltóbb, az az, hogy az Urusban ülők nem sérültek meg. A képek alapján pontosan az ajtót találta el a másik kocsi, de kapott a sárvédő, és talán az első kerék is. A sofőr ajtaja mögött is látszanak sérülések, hogy totálkár-e ez, vagy sem, azt az határozza majd meg, hogy a kocsi váza mennyire sérült.