Testközelből csak a novemberben kezdődő Los Angeles Auto Show-n vehetik majd szemügyre az érdeklődők a modellt, ám a gyártó online felületén már holnap, azaz szerdán megmutatja azt a nagyvilágnak.

A Mercedes CLA riválisaként bemutatkozó 2-es Gran Coupé pozícióját tekintve a 3-as sorozat alatt kap majd helyet, és ellentétben az 1-es sorozat szedán változatával, a világ számos piacán elérhető lesz. A teljes specifikáció egyelőre még nem ismert, ám azt már tudhatjuk, hogy az újdonság az elsőkerék-hajtást támogató UKL platformra került megépítésre. A kritikusok mindezt biztosan rossz szemmel nézik majd, ugyanakkor a gyártó már jó előre kijelentette, hogy a vezetési élménnyel kapcsolatban nem igazán lehetnek ellenérzetek.

BMW 2-es Gran Coupé - Teaser
BMW 2-es Gran Coupé - Teaser

A most közzétett teaser-fotók alapján úgy tűnik, a 2-es Gran Coupé még a visszafogottabb méretű hűtőráccsal operáló modellek közé sorolható, ám az összkép így is erőt sugárzó, ami nem kis részben az agresszív formatervezésű első lökhárítónak is köszönhető. Mindez az autó hátsó részénél is megfigyelhető, ugyanis a lejtős tetővonal egy csomagtartóra rögzített hátsó spoilerben végződik, ami alatt pedig az elvékonyított lámpák kaptak helyet.

Galéria: BMW 2-es Gran Coupé - Teaser