A Mercedes Japánban behúzta a konstruktőri trófeát, amihez az első sorból indult Ferrari erősen hozzájárult. Normál esetben az olaszok akár nyerhettek is volna, de Sebastian Vettel és Charles Leclerc is beragadt a startnál, ráadásul a monacói nem sokkal később még balesetezett is, amiért maximálisan vállalta a felelősséget.

Most már csak az a kérdés, hogy Lewis Hamilton melyik helyszínen lesz világbajnok. Lehetséges, hogy a nagy ünneplés ismét Mexikóban lesz? A jelek szerint erre most talán kevesebb az esély, mivel a Ferrarik nagyon erősek lehetnek a hosszú egyenesekben, valamint a Red Bullnak kifejezetten fekszik a mexikói aszfaltcsík. Sőt, Hamilton egy középmezőnyben szereplő csapattal is számolna.

„Mexikóban volt pár igencsak furcsa versenyünk, és rendre nagyon nagyok a kihívások, de nyertünk már ott bajnokságot, szóval... Remélem, hogy most egy jobb hétvégénk lesz ott, bár a Ferrarikat minden bizonnyal nagyon nehéz lesz legyőzni, akik rettentően gyorsak az egyenesekben. Emellett a Red Bullok is ott vannak.”

„Csak remélni tudom, hogy az egy jobb hétvége lesz, és ne feledkezzünk meg a McLarenről sem, mely ugyancsak komoly sebességet diktál az egyenesekben. Érdekes lesz odakint, így egy igen jó futamra számítok, bár úgy érzem, hogy számunkra Mexikó most még nagyobb kihívást jelenthet.” - tette hozzá Hamilton, aki így lehetséges, hogy „csak” Amerikában ünnepelhet, ami még különlegesebb lenne számára, hiszen imádja az államokat, ahol több ingatlannak is rendelkezik.

„Általánosságban azt mondhatjuk, hogy Mexikó a legrosszabb helyszín az autónk szempontjából, és nem feledkezhetek meg a csapattársamról sem, aki az egész évben jó munkát végzett, és a célja az, hogy a következő versenyeken is nyerjen.”