A Golf modellek mindig is csak apróbb lépésekkel haladtak előre, amit az alábbi videó is remekül szemléltet.

A Volkswagen két vázlatfotót is közzétett tegnap bemutatás előtt álló modelljéről, most pedig itt az újabb anyag, amely ezúttal egy videóban szemlélteti, hogyan alakult az évek során a típus frontrészének megjelenése.

Az, hogy hatalmas változások nem voltak észrevehetők a különböző generációk között teljesen érthető, hiszen a Golf őrült példányszámban fogy, összesen több mint 35 milliót értékesítettek már belőle, vagyis majd minden 41. másodpercben eladnak egy modellt a kereskedések. Ilyen számok mellett nem érdemes kockáztatni, hiszen jól látszik, hogy a típus kedvelői elégedettek a megszokott formával, és igazából csak apróbb technológiai és apróbb dizájnbeli változtatásokra vágynak.

Ennek megfelelően a 8. generációs Golf sem rugaszkodik el jelentősen az elődöktől, noha esetében azért már érezhető lesz, hogy ellépett a gyártó a modernitás irányába. A frontrészen végigfutó LED-sáv például sokak számára kelthet majd idegen látványt, ám az autóipar ebbe az irányba halad, minden fölött pedig a Volkswagen sem hunyhat szemet, még egy olyan típus esetében sem, mint a Golf.

Ettől függetlenül a modell bemutatója után is biztosan előjön majd a téma, ami mindig, vagyis a rajongók és vásárlók egyik fele a merész döntéseket és lépéseket fogja hiányolni, a másik fele pedig a bevált recepten ne változtass elv mellett fog érvelni, de talán épp ez a megosztottság az, ami a Golfot ilyen magasságokba repítette.

Gallery: VW Golf frontrész evolúció