A Volkswagen Golf nyolcadik-generációja elképesztően sokat szerepelt a sajtóban, annak ellenére is, hogy a maga a gyártó túl sok anyagot nem adott ki róla. Mindez azonban egyáltalán nem meglepő, hiszen a német márka legnépszerűbb típusáról van szó, amelynek legújabb iterációja is szinte biztosan a szegmens eladási listáinak élén találja majd magát.
Az újdonság bemutatójára október 24-én kerül sor a wolfsburgi főhadiszálláson egy dedikált esemény keretében, ám előtte még volt annyira kegyes a gyártó, hogy kiadott két vázlatfotót a modellről.
Ezek alapján kijelenthető, hogy nagy meglepetések nem történtek, a Golf megtartja a tipikus formatervet, ám az első fényszórók sokkal modernebb kialakítást kapnak, amit talán az autó teljes frontrészén végigfutó fénysáv szemléltet a legjobban. Változott a hűtőrács és az első lökhárító formája is, ami a gyártó szerint minden eddiginél dinamikusabb megjelenést kölcsönöz a modellnek, és a vázlatfotó alapján lássuk be, van is ebben valami.

Noha kívülről is felfedezhető némi változás, az igazán nagy átalakítások az utastérben történtek, ahonnan egy rakás gombot nemes egyszerűséggel lesöpörtek, azok helyét ugyanis a hangvezérlés hivatott átvenni. A vékonyított kialakítású szellőzők, az egybeolvadt digitális műszercsoport és infotainment páros valamint a környezeti világítás a fiatalok számára is vonzóvá teszi a nyolcadik-generációs Golfot, amely a közleményben írottak szerint digitalizáció és csatlakoztatott funkciók terén egy iránymutató utasteret hoz majd a szegmensbe.
A Volkswagen korábban azt is megerősítette, hogy az új Golf hatékonyabb erőforrásokkal és új felfüggesztés-technológiával érkezik, amitől könnyedebb vezethetőséget remélhetnek az ügyfelek.