Kínában történt ez az eset, ahol a sofőr a végén már segítséget is igénybe vesz, ennek ellenére fullad kudarcba a művelet.

Ha valaki megnézi ezt a kínai közösségi médiában elterjedt videót, és azt mondja nekem, hogy a nők nem tudnak parkolni, az arcába nevetek. Az alábbi férfi egy Huaihuai lakóépület mellett akarta leparkolni utcai terepjáróját még szeptemberben. A videót egy kínai TokTok csatorna posztolta, azóta a Weibo nevű helyi blogon is elterjedt, és már több, mint 90 millió megtekintést, és rengeteg döbbent kommentet tudhat magáénak. Bár amilyen hihetetlenül hülye a jelenet, simán lehet megrendezett is.

Egy fehér SUV-t láthatunk, amely három másik autó mellett akar egy üres parkolóhelyre beállni. Oldalt van egy szemetes, de van elég hely, hogy be tudjon állni kényelmesen oda. A baj az, hogy nem tud, még a tizenötödik próba után sem. Egy idő után még egy járókelőtől is segítséget kér, aki a helyére próbálja tolni a kocsit, de ha az addigiak nem tűntek elég nagy marhaságnak, oldalról kezdi el ezt a műveletet – nyilván egy kicsit sem segítve a helyzeten.

A sofőr végül feladja, és két helyet elfoglalva keresztben otthagyja az autót. A Daily Mail cikke szerint más képek is elérhetőek, amelyeken már három helyet foglal el az autó. Egy kommentelő szerint „Ez biztosan kamu, mert két ember nem lehet ennyire idióta.” A képi bizonyíték alapján azonban ez többszöri eset volt, szóval egy nagyon mély viccről van szó, vagy megvan a világ legrosszabb sofőrje.