Már csak nagyon kevés olyan gyártó van a piacon, amely nem kezdett el érdemben foglalkozni az elektromos autók elkészítésével, ami nem meglepő, hiszen az iparág ebbe az irányba fejlődik, az átállást pedig az egyre inkább szigorodó környezetvédelmi előírások is csak még jobban sürgetik.

A Bentley esetében sokáig kérdéses volt, hogy vajon el kívánnak-e mozdulni ebbe az irányba, és kezdetben ők maguk sem tudták erre a választ, ám mostanra világos jövőkép alakult ki a gyártó előtt, és biztosak benne, hogy az első tisztán elektromos-hajtású luxusjármű hamarosan bemutatkozik.

Bentley EXP 100 GT
Bentley EXP 100 GT

"Mindig is a nyers erő szinonimái voltunk, a villanymotorokkal előállított nyomaték pedig pontosan ezt biztosítja számunkra. Azt is fontos megemlíteni, hogy már nyitott kapukat döngetünk, ugyanis az elmúlt évben bemutatott luxus tanulmányok jelentős része már elektromos-hajtással került megtervezésre, ráadásul a szegmens vásárlóinak 35 százaléka élénk érdeklődést mutat az ilyen típusú modellek iránt, 30 százalékuk pedig már ki is próbálta, milyen élményeket nyújt az elektromos hajtáslánc", nyilatkozta Chris Craft, a Bentley értékesítési- és marketingrészlegének vezetője.

Azt egyelőre nem tudni, pontosan mikor érkezhet meg az újdonság, mint ahogyan azt sem, hogy egy meglévő modell kap majd tisztán elektromos hajtást, vagy pedig az alapoktól kezdve épül meg az első elektromos Bentley.

 

Galéria: Bentley EXP 100 GT