A Chevrolet csak nemrég mutatta be a Corvette legújabb változatát, ám máris elérkezettnek látták az időt arra, hogy két újabb modellel bővítsék a portfóliót.

Érthető módon túl sok új elem nem található az autón a kupéhoz képest, ám azt mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a tető 16 másodperc alatt nyitható illetve csukható, működési mechanizmusát tekintve pedig hidraulikusról elektronikusra váltottak, amitől megbízhatóbb működést remélnek.

A Chevrolet közlése szerint a kabrió ugyanolyan torziós merevséggel rendelkezik, mint a kupé, mint ahogy az erőforrás sem változott, vagyis továbbra is az 500 lóerős teljesítménnyel és 637 Nm-es nyomatékkal rendelkező 6.2 literes V8-as motor teljesít szolgálatot. Az erő hátsó tengelyre történő továbbításáról egy nyolcfokozatú duplakuplungos váltó gondoskodik, vagyis ezen a téren sincs változás, nemúgy, mint a gyorsulási érték esetében, ahol a 35 kilogrammos plusz súly 1-2 tizedet elvehet a 3 másodperc körüli százas sprintidőből.

'

A nap meglepetését jelentő versenyváltozat a C8.R nevet kapta, esetében egy 5.5 literes V8-as blokkról beszélhetünk, ám annak pontos teljesítményét egyelőre nem közölte a gyártó. Az autóval egyébként az IMSA WeatherTech sportautó-bajnokságban kívánnak rajthoz állni, ahol a GTLM kategóriában olyan riválisok várnak majd rá, mint a BMW M8 GTE, vagy épp a Porsche 911 RSR.

Galéria: Corvette C8 Stingray Cabrio