A Mazda lehet a legújabb gyártó, amely a túraautó-bajnokságokba csatlakozhat, mégpedig a most bemutatott Mazda3 TCR-rel, amely 2020 január 26.-án áll rajthoz először a daytonai 24 órás versenyen, és onnantól 52 millió forint körüli összegért vásárolható meg. A kocsi a 2019MY nevű ferdehátú külsejét örökölte, de pár komolyabb aerodinamikai elemmel megspékelve, mint a hatalmas hátsó szárny, vagy a markáns oldalköpeny.

A Mazda az utolsó simításokat végzi a kocsi hajtásláncán, melyet egy négyhengeres turbómotor alkot majd, ez 350 lóerőt tol át a hatsebességes váltón. A kocsit az a Long Road Racing segített fejleszteni, akik a Mazda MX-5 Világkupa versenygépét is megálmodták, amely eddig 36 TCR által felügyelt bajnokságra lett hitelesítve. Masahiro Moro, a Mazda észak-amerikai részlegének elnöke elmondta:

„A TCR nagy lehetőség arra, hogy bemutassuk az új Mazda3-at, és vásárlóink számára a Mazda versenyautók új ágát nyissuk meg. Sok amerikai versenysorozatban elért sikerünket azoknak az ügyfeleknek köszönhetjük, akik mellettünk tették le a voksukat, és remélni merjük, hogy a márkánk égisze alatt versenyző pilóták következő generációja hasonló potenciált lát majd a Mazda3 TCR-ben is.”

Galéria: Mazda3 TCR race car