Összességében mindenki többet várhatott az Alfa Romeo idei szereplésétől, különösen azok után, hogy növelték a csapat költségvetését, ami a McLarennek és a Renault-nak felel meg, valamint Kimi Räikkönen is megérkezett, és továbbra is elérhető a Ferrari technikai támogatása. Jelenleg azonban csak a Williamst és a Haast előzik meg a bajnokságban, azt a két csapatot, mely idén a leginkább szenved.

A csapat nem lehet elégedett, mert az idei autó nem lett túl acélos, és a csapatnak nagy a hátránya a konstruktőri kiírásban, hiszen csak 35 pontot számolnak, míg az előttük lévő Racing Point 52 egységgel rendelkezik. A sűrű középmezőny sem segít nekik abban, hogy sok pontot szerezzenek, valamint Antonio Giovinazzi idén még mindig csak 4 pontos.

Raikkonen, aki eddig a hátán vitte a csapatot, legutóbb a Magyar Nagydíjon volt pontszerző, ami azt jelenti, hogy az elmúlt négy futamon egyetlen egyszer sem volt ott a TOP-10-ben, így Szocsiban sem, ahol kissé furcsamód kiugrott a rajtnál, amiért meg is kapta a büntetését. Az alábbi videóban egyértelműen látható a szabálytalanság, és nem kis bemozdulásról volt szó.