Újabb bizonyítéka annak, hogy a tisztán elektromos-hajtású autók egyelőre nem tudják minden fronton helyettesíteni belsőégésű motorral hajtott társaikat.

A Tesla egyik legnagyobb gyára az amerikai Fremontban található, így semmi meglepő nincs abban, hogy a helyi rendőrség is tart néhány Model S-t a flottában.

Önmagában ez a sztori nem is lenne különösebben érdekes, ám a Mercury News nemrég egy nevetségessé váló rendőri üldözésről hozott le anyagot. A lap közlése szerint a szolgálatban lévő járőr épp egy nagy sebességű rendőri üldözés közepette volt, amikor a Model S végsebessége a 193 km/órát is elérte. Az üldözésben a Tesla haladt elől, ám Jesse Hartman biztosnak akadt némi problémája, ugyanis, mikor ránézett a műszerfalra, azt látta, hogy az adott tempóval már csak 9.6 kilométert tett meg az autóval.

'

Nem sokkal később a zsúfolt forgalom miatt végül lefújták az üldözést, Hartman pedig betelefonált az őrsre, ahol a rádióbeszélgetés tanúsága szerint a következőket mondta: "Keresnek kell egy töltőállomást a Teslának, hogy aztán vissza tudjak menni vele a városba." A rendőrség szóvivője később megerősítette, hogy munkatársuk sikeresen visszatért, a problémát pedig az okozta állításuk szerint, hogy az előző műszak végén a Model S-t elfelejtették a töltőre tenni.

A jelenség nagyban nem befolyásolta az üldözés végkimenetelét, hiszen azt más autókkal is folytathatták volna, ám az eset újfent rávilágít arra, hogy a tisztán elektromos-hajtású autók egyelőre még nem minden fronton bevethetők.