Jackie Ding egy Time Attackot teljesített új Suprájával, amikor megtörtént a baj, anyagi káron kívül más nem történt.

Ahhoz képest, hogy csak idén kezdték gyártani, az új Toyota Supra meglepően sok videóra kapott balesetben vett már részt. A legutóbbit egy time attack jóvoltából sikerült lencsevégre venni egy versenypályán, a végeredmény pedig egy romokban heverő, enyhén moddolt vadiúj Toyota Supra.

A videó elején a sofőr, Jackie Ding beszél az új gumikról, majd vágás után meg is nézhetjük a legalább két kamerával felvett balesetet, melyből az egyik a sisakra volt erősítve, de csak addig a pillanatig, amíg a Supra el nem találja a gumifalat, mert onnantól szépen pörögve landol a kocsi padlóján.

'

Ding a videón elismeri, hogy bár nem a maximumon nyomta, az ő hibája volt a dolog, mivel elmérte a kanyart, ráhajtott a fűre, a többi pedig történelem. Ugyanez mondható el a Supráról is, mert bár személyi sérülés nem történt, az eset utóéletét bemutató felvételeken látni, hogy a fémlemezek felgyűrődtek, az első lökhárító, a motorháztető, és a sofőr oldali ajtó is csúnyát kaptak, és ezek csak azok a sérülések, amiket látunk. A sofőr azonban elkötelezte magát, hogy feltámasztja szeretett Toyotáját, ám amennyiben ez mégis túl költségesnek bizonyulna, egy új vásárlását sem zárta ki, de a biztonság kedvéért elhelyezett a kommentek között egy Patreon-linket, hogy aki segíteni szeretne neki, megtehesse.