Kezdjük rögtön a lényeggel, ugyanis az crossoverek motorháztetje alatt egy 2.5 literes, turbófeltöltővel megtámogatott öthengeres erőforrás kapott helyet, amely 400 lóerős teljesítmény és 480 Nm-es maximális forgatónyomaték leadására képes. Az erőt ezúttal is egy hétfokozatú S tronic váltó juttatja el a kerekekhez, amik esetében a quattro rendszer jelenléte már-már természetesnek hat.

A fenti kiépítés 4.5 másodperc alatti 0-100-as sprintet eredményez, a végsebesség pedig szokás szerint 250 km/óránál került lekorlátozásra. Azok, akik ezt keveslik, némi felár megfizetése után akár a 280 km/órás sebesség adta vezetési élményeket is kiélvezhetik.

Galéria: Audi RS Q3 (2019)

Természetesen itt nem értek véget a teljesítményt érintő módosítások, hiszen a vásárlók egy sportosra hangolt felfüggesztést is kapnak, ami 10 mm-rel viszi közelebb az autót az aszfalthoz. Az Audi mérnökei finomhangolták a kormányművet és egy nagy teljesítményű fékrendszert is telepítettek, ami a hat dugattyús féknyergek mellett elől 376, hátul pedig 310 mm-es lyuggatott tárcsákat vonultat fel.

Azon vásárlók, akik ennél valamivel exkluzívabbra és nagyobb teljesítményre vágynak, az opciós tételek között található új fejlesztésű kerámia fékrendszert is választhatják, amely alumínium féknyergekkel és minimálisan megnövelt méretű kerámia tárcsákkal áll rendelkezésükre. A tárcsák mérete elől 380, hátul pedig 310 mm-ben került meghatározásra.

Galéria: Audi RS Q3 Sportback (2019)

Ha már opciós tételek, a vásárlók előtt elérhető a Dynamic Chassis Control rendszerrel kínált RS sport felfüggesztés is, amely milliszekundumok alatt igazítja az éppen aktuális útviszonyokhoz az aktív lengéscsillapítókat.

Európában október elejétől lesznek megrendelhetők az újdonságok, a kereskedésekben pedig év vége környékén jelenhetnek meg az első példányok. Németországban az RS Q3 ára 63 500, az RS Q3 Sportback ára pedig 65 000 eurótól indul.

 

Galéria: Audi RS Q3 Sportback (2019)