Annak érdekében, hogy az 1914 lóerős teljesítménnyel rendelkező hiperautó a közutakon is megjelenhessen, a Rimacnak garantálnia kell, hogy a C_Two minden teljesítményre, strapabíróságra és megbízhatóságra vonatkozó szabályozásnak eleget tesz, így pedig több millió dolláros ár ide vagy oda, a töréstesztet sem kerülhette ki a modell.

Mindez azonban csak egy lépés a sok közül, a gyártó közlése szerint ugyanis a homologizációs folyamat három és fél évig is eltarthat, vagyis ennyi időre van szükség, amíg a prototípusból közutakon is használható sportautót faragnak. A folyamatok sorát a számítógépes tervezés nyitja, ezt követi az anyag valamint alkatrésztesztek tesztelése, majd az összeszerelés, a prototípus-tesztelés, a sorozatgyártás előtti prototípus tesztelése, végül pedig az utakra szánt változat tesztelése.

'

A szigorú szabályozás miatt a töréstesztet sem kerülhette el a C_Two, így hiába gyártanak csak 150 példányt belőle, a gyártó kénytelen beáldozni egyet a biztonság érdekében. Érdemes azonban megemlíteni, hogy a Rimac öt különböző teszt esetén is ugyanazt a karbon monocoque-ot használta, ami egyrészt megnyugtató hatással lehet a leendő tulajdonosok számára, másrészt ugyanakkor érdekes látványt nyújt, ám a kis mennyiségben gyártó vállalatoknál mindez bevett szokásnak számít, többek között a Koenigsegg is hasonló megoldást alkalmaz.

 

Galéria: Rimac C_Two törésteszt