A Bond-autóként reklámozott Aston Martin DBX ezzel a Vantage és a DB 11 nyomdokaiba lép majd, sőt, át is lépheti őket.

Folytatódik az Aston Martin információcsöpögtetése a DBX-ről a decemberi világpremier előtt, mégpedig azzal a hírrel, hogy az SUV-ben egy 4.0-literes, nyolchengeres, ikerturbós motor fog zakatolni, 542 lóerővel, 700 Nm-es nyomatékon. Ezt az egységet használja a Vantage és a DB11 V8 is, bár egyik sem rendelkezik ilyen erővel. Nem csak ebben van nagy potenciál azonban, ugyanis a cég szerint a DBX még a DBS Superleggeránál is komolyabb fékezési paramétereket mutat, és a nürburgringi tesztek során konzisztensen 8 perc alatt teljesített.

 

A fejlesztés és a tesztek továbbra is zajlanak, így végleges számokkal még nem rendelkezünk, de a gyártó szerint 290 km/h fölötti végsebességre számíthatunk, és ahogy a nyitóképen látszik, oldalra is elég impresszíven fog haladni az autó. Az alábbi kedvcsináló a motort hivatott bemutatni, hanggal együtt – nem meglepő módon az ezt az erőforrást használó AMG-gépek „dallamaira” emlékeztet a duruzsolás.

'

Az Aston Martin tervezőrészlegének vezetője, Matt Becker a Top Gearnek így nyilatkozott: „Munkánk során ügyeltünk arra, hogy az ikerturbós motor beállításával mind a mindennapos használatra, mind az SUV vásárlók sajátos igényeinek megfelelő teljesítményre találjunk módot. Azonban azt is szem előtt tartottuk, hogy az Aston Martin név által megkövetelt egyedi vezetési dinamikát se veszítse el az új modell, és el kell mondjam, az eddigi tesztek alapján levonható következtetések határozottan ígéretesek.”

Galéria: Aston Martin DBX, last tests