A Skoda hivatalos közleményben jelentette be, hogy a Kvasiny-ban található üzemben megkezdődött SUPERB iV néven debütált a Skoda első plug-in hibrid modellje. A létesítményt nemrég egy 12 millió eurós beruházás keretében felújította a vállalat, ugyanis a hibrid és a belsőégésű motorral szerelt Superb is itt készül, mindez pedig változtatásokat igényelt.

A plug-in hibrid Superb iV meghajtásáról egy 1.4 literes TSI egység gondoskodik majd, melynek munkáját egy villanymotor fogja segíteni, a páros összteljesítménye pedig 218 lóerő lesz. Az elérhető legnagyobb hatótávolságot 850 kilométerben határozta meg a gyártó, 56 kilométer pedig tisztán elektromos üzemmódban is megtehető lesz, ami egyértelműen növeli a funkcionalitást.

Skoda Superb iV
Skoda Superb iV

A "zöld" változat a már megszokott Amitition és Style felszereltségi szintek mellett Sportline és Laurin & Klement kivitelekben is elérhető lesz. A modell értékesítése jövő év elején veheti kezdetét, az első példányok kiszállítására pedig valamikor az első negyedév folyamán kerül majd sor.